Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A folyamat, árak

A konzultáció folyamata a feltáró beszélgetéssel kezdődik, átbeszéljük, miért keresett meg, mik az elvárásai. Ez problémától függően 1-3 alkalmat vehet igénybe. Ezután közösen határozzuk meg a célt, a találkozások kereteit.

Gyerekekkel való foglalkozás során első alkalommal a szülővel (szülőkkel) beszéljük át a helyzetet. A gyermek megismeréséhez, a problémák okainak feltárásához 4-5 alkalomra van szükség, amely után ismét szülő konzultáció következik. Ekkor a gyermekkel szembeni titoktartási kötelezettség betartásával megbeszéljük a foglalkozásokon történteket, javaslatot teszek a továbbiakat illetően, lehetőségeket, tervet fogalmazunk meg közösen.

Van, hogy néhány alkalom elég a változáshoz, van, hogy hónapokig találkozunk.

Általában hetente egyszer, de krízishelyzetben -igény esetén- gyakoribb, illetve bizonyos esetekben ritkább is lehet a konzultáció gyakorisága. Ezen tekintetben is a kliens igényeihez alkalmazkodom.

Intenzív (heti többszöri) tanácsadás keretében lehetőség nyílik a városban tartózkodók, a Hajdúszoboszlón üdülők számára is.

 

Mi történik a foglalkozásokon?

Pszichológiai tanácsadás felnőtteknek: A konzultáció elfogadó, támogató légkörében együttgondolkodás zajlik, amelynek keretében lehetősége adódik átgondolni, újraértelmezni a helyzetet, az összefüggéseket megkeresni. Segíthetek értelmes egésszé rendezni a történteket, aktivizálni saját erőforrásait, a helyzet elfogadását, feldolgozását.

Nevelési tanácsadás: A gyermekek még nem tudják megfogalmazni saját problémáikat. Az ő nyelvük a játék (a rajz, a mese). Ennek megfelelően velük játékos foglalkozás zajlik, amely során tehát szimbolikus nyelven közlik érzéseiket, élményeiket. Ez a játék egyben feszültségcsökkentő, szorongásoldó, felszabadító lehet.

Serdülőkonzultáció: a serdülő igényeit, érettségét figyelembe véve általában a felnőtt tanácsadáshoz hasonlóan beszélgetés, együttgondolkodás zajlik. De lehetséges, hogy alkotunk, és a szülőket is bevonjuk a folyamatba.

 

Árak:

Egyéni konzultáció: 12.000 Ft / alkalom (50 perc)

Nevelési tanácsadás, serdülő konzultáció: 12.000 Ft / alkalom (50 perc)

Online konzultáció: 12.000 Ft / alkalom (50 perc)

Család- és párkonzultáció: 22.000 Ft / alkalom (90 perc) 

Coaching módszertanú konzultáció: 15.000 Ft / 50 perc (de az idő rugalmasan módosítható, az ár ennek függvényében változik)

Csoportfoglalkozás: megegyezés szerint